Irota település múltja több évszázadra tekint vissza. Neve 1320-ban Irata, majd Irotha, Irota volt. A helység neve vagy a szláv eredetű Jarota személynévből keletkezett magyar névadással, vagy pedig az irt ige származékából ered. Az első rutén lakosokat 1450 körül erdőirtás céljából Koriatovits Tivadar telepítette le a területen. A 15. században rézben Thezéri László birtoka volt, aki eladta 1499-ben a mikófalvai Bekényeknek. Mellettük birtokos a Vajai (Vay) család is, közülük Domokos fiai, Pelbárt és Pál részüket 1502-ben Szakácsi Tókos Albertnek zálogosították el. A Tókos család hamarosan még több irotai birtokra tett szert. A birtokösszeírásokban fölbukkan még a Bebekek, a Herényiek, a Hangácsiak és a Nádasdiak neve is. A török elpusztította a községet, az egykori összeírások szerint sokáig csak puszta volt. Amikor Rákóczi Zsigmond lett a földesura, nem engedte megadóztatni a lakosságot. I. Rákóczi György ugyancsak földesura, s mint a felsővadászi uradalomhoz tartozó Rákóczi-birtok került II. Rákóczi Ferenc kezére. A szatmári béke (1711) után a kincstár lefoglalta és gróf Illésházi Miklós kancellár kapta meg, majd a kamara Meskó Jakabnak adta. Ezután nagyobb "tót" (valószínűleg rutén) telepítéssel pótolta a földerúr a megfogyott lakosságot. Ahogyan Vásárhelyi József jegyző írja 1865-ben: "E község mikor és ki által népesittetett, nem tudni, annyi bizonyosnak állittatik, hogy 2ik Rákóczi Ferenc után ezen község Báró Meskonak jutott, s azon család által orosz tót ajku néppel be népesíttetett." Másutt, 1864-ben írja: "Honnan 's miféle fajból ered a lakossa nem tudni –annyi bizonyos, hogy koros embereknek nyilvánítása s elő adása tsek ősi nagy apákról, apákról, reájok háramlot birtokba mint ivadékai, ősi bevett szokáshoz ragaszkodnak, és azokból be vett szokását szentül megtartani óhajtanak." A 19.századi birtokosa, Kálnay József megvált itteni birtokaitól és Vay Ábrahámnak adta el. A két világháború között görög katolikus elemi népiskolája működött, az iskolán kívüli népművelő előadások látogatottak voltak. 1950-ig a laki körjegyzőséghez tartozott. 1950-től 1966-ig önálló tanácsú község volt, 1966 és 1976 között Szakácsi társközsége, majd 1976-tól Lak társközsége. Az 1989-es rendszerváltozást követően önálló, körjegyzőségi központtal rendelkező község lett. 1846-ban készült el a népesség jelentős hányadát kitevőgörög katolikus hívek számára a kőtemplom. Előtte fából készült temploma volt a településnek. A lakók jelentős anyagi áldozatot hoztak az építkezés érdekében. A település első egyházi tulajdonú iskolája egy parasztház volt, amelyben 1846-ig (vagy 1888-ig) folyt a tanítás. 1886-ig oroszul tanítottak. 1890-ben épült egy új iskola, s 1938-ban újra új épületet kaptak az irotai iskolások. 1948-ban államosították az iskolát. 1977-ben körzetesítették a környező falvak iskoláit, azóta az általános iskola a szomszédos településen, Lakon működik.

A rendszerváltás után a település fejlődésnek indult.
Központi támogatással:

• kiépült a telefonhálózat,
• megépült a ravatalozó,
• korszerűsödött a közvilágítás
• a Csereháti Településszövetség révén kézművesházat nyitottak a község főterén, mely ma már magánkézben működik.